All posts by admin

Kovácsoltvas kapuk!

úszókapu

úszókapu

A kapuk nyitására többféle megoldás közül lehet választani, mérlegelve az egyes változatok különféle igényeit. A kapunyitáshoz tartozik továbbá, hogy a kapukat milyen keretbe foglaljuk, azaz mi lesz a kapuk tartóoszlopa. Választhatunk kovácsoltvasat, de megoldást jelenthet a kőből vagy téglából készült változat is. Kovácsoltvas esetén figyelembe kell venni, hogy az oszlop mindenképpen kapjon megerősítést, hiszen meg kell tartania a kapu súlyát.  A családi házaknál a kerítés választásánál sokszor vetődik fel a kovácsoltvas, mint alapanyag, mivel mutatós, tartós, megfelelő felületkezeléssel nem igényel állandó festést, karbantartást. De mivel egy kovácsoltvas kerítés vagy kapu nagyobb befektetést jelent és hosszú távra szól, érdemes körültekintően választani. A kertbe vló bejárásnál el kell dönteni, hogy szeretnénk-e külön személyi bejárót vagy csak gépkocsi beállást biztosító kaput. Ha személyi kaput is tervezünk, azt megtehetjük a gépjárműkapuba építve vagy teljesen elkülönítve is. A kapuk tervezésénél fontos szerepet játszik azok helyigénye is, amely a különféle nyitási módozatonként eltérő. A kapuk nyitására többféle megoldás közül lehet választani, mérlegelve az egyes változatok különféle igényeit. A kapunyitáshoz tartozik továbbá, hogy a kapukat milyen keretbe foglaljuk, azaz mi lesz a kapuk tartóoszlopa. Választhatunk kovácsoltvasat, de megoldást jelenthet a kőből vagy téglából készült változat is. Kovácsoltvas esetén figyelembe kell venni, hogy az oszlop mindenképpen kapjon megerősítést, hiszen meg kell tartania a kapu súlyát. Keresse fel ön is a sepifemtechnika.hu webáruházat ahol készséggel állunk rendelkezésre, ha kovácsoltvas elemről van szó!

A silent room a csend oázisát kínálja egy modern iroda közepén.

csend szoba

csend szoba

Az open space irodák több teret, fényt, mozgásteret és zajt is jelentenek. A munkavállalók mindennap kihívásokkal néznek szembe, amikor egy csendes zugot próbálnak találni egy telefonbeszélgetéshez vagy az elmélyült munkához. A “szoba a szobában”-elv egyszerű módszer arra, hogy csökkentsük az irodai zajokat és növeljük a munkatársak hatékonyságát. A silent roomnak köszönhetően, sosem volt ilyen könnyű a feladatra koncentrálni egy irodában és a telefonálás, vagy egy videokonferencia is lebonyolítható a többiek megzavarása nélkül. A silent room gondoskodik a kiváló levegőminőségről a fülkében. Egy többrétegű falszerkezete, a hermetikusan záródó ajtó és plafon gondoskodik a tökéletes hangszigetelésről. A panelek belső rétegei kiváló minőségű hangelnyelő anyagból készültek, ami megszünteti a visszhangot és kiváló hangelnyelő tulajdonságokkal rendelkezik. A kívül is kárpitozott fülke a rajta kívül keletkező, az open-space irodában terjedő hangokat is csökkenti, így akusztikailag kedvező munkakörnyezetet teremt. Válasszon a spaceandmore.hu weboldal kínálatából!

Csaptelep árak!

króm csaptelep

króm csaptelep

A csaptelep az épületekben, háztartásokban, jellemzően a fürdőszobába és a konyhába beépített hideg és meleg víz ellátására szolgáló cső alakú szerelvény, mely a kiáramló víz mennyiségét és hőmérsékletét szabályozza manuális vagy automata módon. A csaptelepek jellemzően egy csaptestből, egy vagy több betétből és annak rögzítő gyűrűiből, illetve egy vagy több szabályozó karból, kifolyócsőből és gyöngyöző betétből állnak. A csaptelep fajtájától függően további részei is lehetnek. A hengeres, gömb vagy kúpos alkatrész elfordításával üzemeltethető. Tulajdonképpen a csaptelep egy szelep, amely az ülésre merőlegesen mozdítható. A háztartásokban található karos csaptelepek háromutas gömbcsapok. Függőleges mozgatásával a vízmennyiség, míg vízszintes mozgatásával a hőmérséklet, a hideg és meleg víz aránya szabályozható Használat helye és módja alapján konyhai, fürdőszobai és egyéb típusú csaptelepeket különböztetünk meg. A konyhai csaptelepek közé a mosogató és a bojler csaptelepét soroljuk. A mosogató csaptelepet napjainkban egyszerre több funkció ellátására használják, így megalkották a fürdőszobai zuhanyzók mintájára készített kihúzható csövű változatokat. A bojler mofém csaptelep alsó és felső bekötésben készül! Keresse fel ön is a szaniteraruhaz.hu webáruházat!

Hűtés és fűtés klímával!

fűtés klímával

fűtés klímával

Egyre többen választanak olyan klímát, amelyek télen is segítenek a fűtésben vagy akár egy egész szobát vagy lakást is felfűtenek. Ennek több előnye is van, mint a helyigény: hiszen két készülék helyett mindössze egyre van szükség, az elektromos energia használata, amely megújuló, tehát környezetbarát és egyáltalán nem veszélyes és körülményes, nem úgy, mint például a gáz, és a részben ebből következő alacsony karbantartási feladatok. Ha a fűtés klímával gondolunk, mindenképp inverteres klíma készülékben kell gondolkodnunk, de ha nem, az új készülékek az EU egyik előírásának köszönhetően mind inverteresek, szerencsére. Vége annak az időszaknak, hogy a klíma hagyja, hogy igen meleg legyen, majd a nyakunkra és derekunkra fújja nagyon erősen a levegőt. Lassan itt vannak az elviselhetetlen nyári hőségek, ilyenkor is a klíma előnyös, ezért amennyiben klímában gondolkozik, válasszon olyan klímát, amely mind nyáron, mind télen használható! A hűtés és fűtés klímával megoldáshoz keresse a hidegklima.hu weboldalt!

A mobil applikáció készítés lépései röviden

mobil app

mobil app

Mielőtt bármit is fejlesztenél, validáld az ötletedet! Ehhez végezz egy alapos kutatást és válaszold meg a legfontosabb kérdéseket! Mi a célja az appnak? Ki a célközönséged? Melyik platform felelne meg a legjobban? Fizetős vagy ingyenes lesz az alkalmazás? Kik a versenytársaid? Milyen megoldásokat kínálnak? Hogyan teljesítenek? Melyek az erősségeik és a gyenge pontjaik? Hol jössz Te a képbe? Mivel nyújtasz többet a felhasználóknak, mint ők? A látványtervek elemzése nem lesz elegendő a sikeres fejlesztéshez. Fontos, hogy megvizsgáld az ötlet műszaki megvalósíthatóságát is. Ezenkívül meg kell határoznod a mobilalkalmazás fejlesztés során használt platformot is (Android, iOS vagy mindkettő). A mobil applikáció készítés ezen fázisában már minden bizonnyal élni fog a fejedben egy kép, hogyan is nézzen ki az app és milyen funkciókat tartalmazzon. Itt az ideje, hogy elkészítsd a drótvázat, majd következhet is a prototyping, vagyis a prototípus-készítés! Ha szeretnéd, hogy saját appod legyen, keresd az aktivdigital.hu/mobilapp weboldalt!

Intim gyanta, hagyományos vax

holisztikus kozmetikus

holisztikus kozmetikus

Mindenkinek a maga dolga, hogy mi az, ami még belefér neki és mi az, amit már nem tud tolerálni. Ez az életünk minden területére kihatással van, a pár választásra is, mivel vannak olyan tulajdonságok, illetve szokások, amiket egyszerűen nem tudunk elviselni a másikban. A munkánkban is van az a szint, ami alá már nem megyünk és olyan is, hogy az adott feladatot elutasítjuk, mondván az nem fér bele. De azt hiszem az első benyomásunk számít a legtöbbet mind közül, hiszen például nem mindegy, hogy életünk szerelmével akkor találkozunk először, amikor éppen felveszi az elejtett termékünket a boltban. Akkor pedig nagyon kiábrándító lesz számára, ha a tekintete a szőrös lábunkat látja meg először. Én nem csak ezért, de inkább szakemberhez járok intim gyantázásra és akkor már a lábaimat sem hagyom ki a sorból. Intim gyanta a www.satoczkibeakozmetikus.hu szalonjában.

Hol használható az önfelszívó szivattyú?

 

önfelszívó szivattyú

önfelszívó szivattyú

Önfelszívó szivattyú kerti öntözőrendszerekhez is használatos. Egy kertben mindig szükség van az öntözésre. Ezért van szükség arra, hogy a megfelelő víz szállító berendezések a rendelkezésünkre álljanak. Az önfelszívó szivattyút automatikus öntözőrendszerekhez szoktak nagyon gyakran használni. Egy önfelszívó szivattyú teljesítménye szabja meg azt, hogy milyen jellegű kerti feladatokat tud ellátni. A kisebb teljesítményűeket szökőkutakhoz vagy kerti tavakhoz szokták használni. Ha az önfelszívó szivattyú erősebb, akkor már lehet kerti öntözésre is alkalmazni. Ez a szivattyú is ugyanazzal a módszerrel működik, mint a többi. Van benne egy járókerék, amely hajtja a vizet a csőbe. Ennek a járókeréknek a forgási sebessége és az erőssége határozza meg azt a nagyon fontos tényt, hogy percenként menyi vizet képes felszívni. Az emelési magasság is egy tipikus jellemzője egy önfelszívó szivattyúnak. Érdemes vásárolni olyat, mely nagy, mert így egy kútba leengedve is könnyen ki tudjuk szívni a vizet. A cső, melyet rá lehet csatlakoztatni a kivezető nyílásra, az változó. Ha szüksége van a kertben egy ilyen önfelszívó szivattyúra, akkor keresse a szivattyuwebaruhaz.hu weboldalt!

Mi lenne az appod célja?

mobil alkalmazás

mobil alkalmazás

Remélhetőleg van egy nagyon tiszta és világos célod vele. Ez lehet bármi az eladások számának növelésétől a segítségnyújtásig bizonyos ügyfeleid számára. Vagyis létezik a fejedben vagy esetleg már leírva ez a cél? Ki az ideális felhasználód? Minden egyebet megelőzően meg kell találnod az appod potenciális célközönségét. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a lehetséges célközönségednél egy kicsit szűkebb réteg használná csak az alkalmazást. Ennek oka lehet például az, hogy a célcsoport nem minden tagja gyakorlott mobilhasználó. Ők nem sok hasznát látják az alkalmazásodnak. Ha ezt mérlegre teszed, akkor elég nagy marad a célcsoport? Valóban nem tudod egy weboldallal megoldani? Itt jönnek azok az apró részletek, melyek végül meghatározzák, hogy tényleg szükséged van-e appra, vagy sem. Ez a funkcionalitásról, a problémamegoldásról és a marketingről szól. Egy appról akkor derül ki a valódi használhatósága, ha összehasonlítjuk egy létező weboldallal. Ha azonban mindent meg lehet oldani egy weboldalon, amire szükséged van, akkor felesleges alkalmazással próbálkozni. Ha viszont szeretnéd, hogy legyen saját mobil app, keresd a goldenapp.eu/hu weboldalt!

Ingatlan és telek értékbecslés haláleset miatt

telek értékbecslés

telek értékbecslés

Ismerősöm és felesége tragikus körülmények között elhunyt. Az örökösök természetesen a gyerekei voltak.  A hátrahagyott ingatlan és nagyobb földterület elosztását nem tudták békés úton megbeszélni, így per lett a vége. Ehhez ingatlan és telek értékbecslés kellett. A retkozvagyonertekelo.hu szakemberei lettek ezzel megbízva, akik több fontos adat birtokában felértékelték az ingatlan valós, piaci értékét. Mivel a földdel sem kívántak foglalkozni, így az telek értékbecslés alapján lett az is meghatározva. A Rétköz Vagyonértékelő Kft. munkatársai ezt is precízen, sok szempontot figyelembe véve meghatározták az árat, így a bírósági per anyagaiba ezek az értékek kerültek. Csodálkoztam, hogy miért nem lehetett ezt békés úton megoldani, miért kellett az egész procedúrát megcsinálni? Az ismerősöm gyerekei büszkén mutatták, hogy szakemberek készítették az ingatlan értékbecslést. Szegény ismerősöm, ha ezt látta volna, hogy a gyerekei hogyan civakodtak az Ő féltett, óvott értékeik felett, biztos szégyellték volna magukat!

A kiváló minőségű pólók!

céges póló szitanyomással

céges póló szitanyomással

Legyen születésnap vagy névnap, baráti összejövetel, munkahelyi buli vagy iskolai sportvetélkedő az egyedi pólók mindenhova ideálisak. A tervek elkészültével ülj le a számítógép vagy egy okos készülék elé és töltsd fel az online pólókészítés oldalára kívánságodat. Válaszd ki a méretet, a színt és a fazont! Add meg a darabszámot és dőlj hátra kényelmesen. A többit már más teszi meg ahhoz, hogy elkészüljenek egyedi ötleteid alapján a kért pólók. Tűnj ki a tömegből, ajándékozz vicces rajzzal dekorált pólót, készíts feltűnő csapatpólót vagy különleges szurkolói pólókat és legyen valóban egyedi az ajándékod! A pólókészítés éjjel-nappal elérhető, így ha az ötlet már megvan nincs akadálya annak, hogy meg is valósítsd azt. A kiváló minőségű pólók kényelmes viseletet biztosítanak, a Te terveid pedig remekül díszítik majd az ajándék ruhadarabokat! Válaszd a fantáziadús megoldást a tucat ajándékok helyett! Tervezz és rendelj egyedi pólót ajándékba! Legyen a Te ajándékod a legjobb! Keresd fel a https://gildanpolo.hu/ webáruházat!