Tag Archives: könyvelés budapest

BFB könyvelő iroda

könyvelésLassan itt az év vége és ismét szóba kerül majd az adózás, könyvelés és az ezekkel kapcsolatos tennivalók mindegyike. Ezektől mondhatni kiver a víz, hiszen hiába tanultam középiskolában róluk, hiába tudom, milyen elintézési folyamatuk van, ha belegondolok abba, hogy ismét egy hét szabadságot kell majd kivennem a hivatalok végiglátogatásához máris elszomorodok. Szerencsére főnököm megérti a problémámat és segít ahol tud. A múlt héten például felajánlotta, hogy bemutat a budapesti könyvelő iroda vezetőjének, aki biztosan meg tudná gyorsítani a folyamatokat. Felajánlását elmondtam férjemnek is, aki persze rögtön a negatív oldalát látta meg és elmondta, hogy szerinte ezzel szeretne Zoltán a vállalathoz kötni még néhány évig. Szerintem nincs igaza, hiszen az nem csak nekem lenne jó, ha az adóbevallásomat és a hivatalos intéznivalókat levenné valaki a vállamról, hanem a vállalatnak is, hiszen így kevesebbet hiányoznék és jobban tudnék koncentrálni az év eleji pörgésre, mely biztos vagyok benne, hogy 2017-ben is jellemző lesz majd.